A búvárpók (Argyroneta aquatica) hazánk egyik legkülönlegesebb életmódot folytató pókfaja. Élőhelye állóvizek, lápok, vízinövényekkel gazdagon benőtt mozdulatlan vagy alig áramló részei. Folyóvizeket, erős áramlást, nyílt víz felületeket egyáltalán nem preferálja. Egyetlen pókunk, amely teljes életét a vízfelszín alatt tölti. Zsákmányejtés, vedlés, párzás, peterakás, mind mind a víz alatt zajlik.
E fajon kívül a két hazai vidrapókunk, a szegélyes vidrapók (Dolomedes fimbriatus) és a parti vidrapók (Dolomedes plantarius) képes még a vízfelszín alól zsákmányt ejteni, viszont ők az életük nagy részét a víztükrön, illetve a vízparti növényzeten, s nem a felszín alatt töltik.
D. fimbriatus (Fotó: Karl Csaba)
D. plantarius (Fotó: Karl Csaba)
Az A. aquatica közepes termetű pók, teljes testhossza lábakkal együtt másfél, két centimétert is elérheti. Előteste a világos barnától, vöröses barnán át a szinte fekete színűig terjed, az állat korától, nemétől, aktuális fejlődési szakaszától illetve környezetétől függően. A lábai az előtesttel megegyező színűek. Csáprágója erőteljes, az alapíze vaskos,erősen fogazott, a csipőkarom fejlett. Utótestét szürke sűrű, két rétegből álló szőrtakaró fedi, amelynek vékony szálai között a víz alá merülve megreked a levegő. Ez a víz alatt ezüst buborékként csillog az utótest körül.
A aquatica nőstény (Fotó: Karl Csaba)
Az A. aquatica teljes mértékben alkalmazkodott a víz alatti életmódhoz. A légzőszervében a trachea csövecskék lényegesen több elágazással rendelkeznek a többi pókunkénál, ezáltal sokkal hatékonyabb az oxigén felvétele mint az “átlagos” pókoké. Az A. aquatica a vízfelszínre emelkedve, utótestét a felszín fölé emeli, majd szőrtakarója segítségével egy légbuborékot hoz létre az utóteste körül. Ebből a legbuborékból részben lélegzik, s részben ezzel tölti fel víz alatti szállását. E "búvárharang" elkészítése ugyanolyan érdekes mint maga a pók. Teletöltött légnadrággal a pók lemerül egy vízinövény szárába kapaszkodva, majd az általa ideálisnak ítélt helyen szővedékből egy búvárharangot formáz, amely a lehető legtöbb ponton kapcsolódik a környező növényzethez. E harang csak alul, a mederfenék felé nyitott. Amikor ezzel elkészül, a harang nyitott része alá helyezkedik, majd a negyedik pár járólábaival a harangba sepri az utótestén lévő levegő buborékot. Ez a fizika törvényeinek engedelmeskedve a felszín felé emelkedik a harang száján keresztül, egészen annak felső részéig, ahol a szövedékben megreked. A pók ekkor a felszínre emelkedik, s újra megtölti a utótestét levegővel, majd ezt ismét a harang nyílásához szállítja és beletölti. Ezt a folyamatot öt-tízszer megismétli, amíg a harangban teljesen vízmentes légbuborék nem alakul ki. Ennek a légbuboréknak a belső "száraz" falát vékony szövedékkel vonja be. Innentől ebben tölti élete nagy részét. Az elhasznált levegőt szintén különleges szőrszálai segítségével szállítja el a harangból s cseréli friss, oxigénnel telítettre. Amint elhagyja a harangot, a felszínre emelkedik s újratölti légnadrágját. Ez a légbuborék folyamatosan a felszín felé húzza, ezért ritkán, s csak elkerülhetetlen esetekben, akkor is nagyon esetlenül úszik. Amennyiben pár centiméteren belül nem ér el egy vízinövényt, a buborék a vízfelszínre rántja. Részben ezért is alakult ki náluk e speciális élőhely preferencia. Vadászata lehet aktív s passzív is. Sok esetben a harangjában, előtestét s első két pár járólábait a nyíláson kidugva várja arra tévedő zsákmányát. Máskor pedig vízinövényekbe, víz alatti tereptárgyakba, mederfenékbe kapaszkodva, kóborolva keresi azt. Ilyenkor teljes egészében légnadrágjából lélegzik. Különleges szőrszálai kisebb hatékonysaggal ugyan mint a légköri levegőt, de némileg képesek befogni a vízben oldott oxigént is. Táplálékuk nagy részét vízben élő ízeltlábúak, bogár, rovarlárvák, kisebb rákok teszi ki, de képesek kisebb ebihalakat, halivadékot is elejteni. A zsákmány felkutatásában a járó és tapogatólábain lévő szőrők segítik. Ezek a víz legkisebb rezdülését is képesek számára jelezni, így a táplálék állatok legkisebb mozgása által keltett apró hullámokat is érzékelik. A mérge hazai viszonylatban erős, de embernek semmilyen maradandó károsodást nem képes okozni. Marásáról szakirodalmi hivatkozásost nem tálaltam, viszont saját tapasztalattal rendelkezem róla. Egy fotózás alkalmával szándékosan "hergeltem" egy nőstényt aquaticát, hogy fenyegető pózban, háton fekve, nyitott csáprágókkal tudjam lefotózni.
A. aquatica nőstény védekező pózban (Fotó: Karl Csaba)
Fotózás közben figyelmetlenül az egyik ujjammal hozzáértem a már percek óta sarokba szorított állathoz, ami természetesen védekezésből meg is mart. Maga a marása fájdalmas, fájdalmasabb mint egy átlagos darázsszúrás, s a pók elég hosszú ideig fogva is tartott, mielőtt eleresztett. A marás helye nagyjából másfél, két órát lüktettet, fájt, illetve némileg megdagadt, körülötte kisebb bőrpír alakul ki. A marás után pár perccel enyhe szédülés, émelygés fogott el, amelyhez később hőemelkedés társult. Ez több órán keresztül tartott, de minden gyógyszer ill. orvosi kezelés nélkül, magától elmúlt. A marás helye körülbelül két napig érintésre érzékeny maradt. Tartanunk azonban egyáltalan nem kell tőle, mert egyrészt életmódja miatt szinte alig találkozik vele az ember, másrészt amíg teheti, mint minden pók, e faj is a menekülést választja marás helyett. Esetemben is percekig menekülni próbált, s csak amikor már nem volt más választása, akkor vette fel a támadó pozíciót.
A hím a párzási időszakban vízinövényeken kóborolva keresi a nőstény harangját. Amint egy nőstényre akad finom, apró, szinte tánclépésszerű dobolásba kezd első két pár járólábával és tapogató lábaival, annak harangjának közvetlen közelében. Majd óvatosan megközelíti azt egész addig, míg a lábai már érintik mind a harangot mind a nőstényt. Ekkor utóteste fel alá mozgatásával keltett rezgésekkel jelzi a nőstény felé szándékát. E mozdulatok részben a harangot körülvevő vékony fonadékszálakon, részben pedig a víz rezgésén keresztül jelzik a nőstény felé, nem táplálék hanem párosodni szándékozó hím érkezett közelébe. A nőstény a hím elfogadása esetén azonnal hozzá kezd harangja bővítéséhez. E folyamat közben többször megfigyeltem, hogy az első pár járólábával meg-megérinti a türelmesen várakozó hímet, ellenőrizve annak méretét, felmérve mennyi levegőre van szükség még a harangban. Amikor a harang eléri a megfelelő méretet a nőstény óvatosan becsalogatja a hímet. A konkrét párzás a harang belsejében, vízmentes környezetben történik.
A.aquatica copuláció
A copuláció után a pár útjai különválnak, a hím újabb nőstény után néz.
A aquatica hím (Fotó: Karl Csaba)
A nőstény a párzás után pár héttel a harang belsejében, annak felső részében rakja le petéit, amelyeket aktívan őriz, gondoz. Az elhasznált levegőt szükség esetén frissre cseréli, így biztosítja az utódai fejlődéséhez elengedhetetlen oxigéndús környezetet. Az utódok kikelésük után is az anyjuk haragjában maradnak, aki ez időszakban is aktívan gondozza, oxigénnel látja el őket. A kis pókok az első vedlésükig a petében felhalmozott szikanyagból élnek. Az első vedlés után már anyjuk zsákmányából táplálkoznak, majd a negyedik vedlésük után elhagyják annak harangját s önálló életbe kezdenek.
A búvárpók egyike a kevés védett hazai pókfajunknak. Természetvédelmi értéke 5000Ft. Mindez azonban kevés a faj hazai fennmaradásának biztosításához. Mivel az evolúció során nagymértékben specializálódott élőhelyéhez, így azok háborítatlan megőrzése a legfontosabb e faj szempontjából. A mocsarak lecsapolása, a vízi növényzet irtása, nyílt víztükör kialakítása, a medrek kotrása, 'kubikgödrök' betemetése, a vízszennyezés mind-mind ritkítja e érdekes pókfajunk hazai populációját. Jelenleg még nincs közvetlen veszélyben a faj, de állománya egyre ritkul az élőhelyei eltűnésével, átalakításával, szennyezésével. Amennyiben nem fordítunk megfelelő figyelmet az élőhelyei megőrzésére, eljöhet az idő hogy, már csak a Vízipók csodapók című rajzfilmből ismerhetik meg gyermekeink e faunánkban egyedülálló életmódú, csodás kis lényt.
AJÁNLOM AZ OLDALT
