Bevezetés A hazai pókfauna egyik legszebb és legérdekesebb életmódú pókjai a bikapókok.
Magyarországon jelenlegi ismereteink szerint három fajuk és egy jól elkülöníthető változatuk él:
A, deres bikapók (Eresus hermani) hím; B, nőstény (fotók: Karl Csaba) C, skarlát bikapók (Eresus kollari) hím; D, nőstény (fotók: Karl Csaba, Vári Gábor) E, sárgafejű bikapók (Eresus moravicus) hím; F, nőstény (fotók: Karl Csaba) G, "homoki" sárgafejű bikapók (Eresus moravicus "deceptorius") hím; H, nőstény (fotók: Karl Csaba)
E három faj külseje és életmódja nagyban hasonló, olyannyira, hogy 2010-ig egyetlen fajnak tekintették őket.
Ebben cikkben röviden bemutatom ezen különleges életmódú pókokat és a három faj megkülönböztetését segítő makroszkopikus jegyeiket.
A bikapókokról általánosságban
Sárgafejű bikapók hím (fotó: Karl Csaba)
A bikapókok tárnázó életmódot folytató fajok. A nőstények egész életüket az aknájukban töltik, és csak kivételes esetekben hagyják el azt. A hímek ivarérésükig szintén a tárnáikban élnek. A hímek az ivarérési vedlés után a felszínen kóborolva keresik a nőstények tárnáit, a legtöbb példány ilyenkor kerül a szemünk elé.
A bikapók hímjei zavarás esetén igen jellegzetes riasztó viselkedést mutatnak. Első két lábpárjukat az előtesthez szorítva, csáprágóikat széttárva, utótestüket a magasba emelve rángatózó mozgást végeznek. ezzel igyekeznek elriasztani vélt vagy valós támadóikat.
Sárgafejű bikapók riasztó viselkedése:
Sárgafejű bikapók hím riasztó pozícióban (fotó: Karl Csaba)
A nőstények zavarás esetén széttárt lábakkal és csáprágóval igyekeznek elriasztani támadójukat, amennyiben az ettől nem hátrál meg, marnak. Erőteljes csáprágóik képesek átütni az emberi bőrt. Az esetleges marásuk, enyhe tűszúrásszerű fájdalmon kívül semmilyen más tünettel nem jár.
Sárgafejű bikapók nőstény, védekező pozícióban (fotó: Karl Csaba)
Tárnájukat általában erős napsütésnek kitett, száraz, ámde dús, rövid aljnövényzetű helyeken készítik el. Egyes fajok ezen felül speciális igényeket is támasztanak élőhelyeik felé. A deres bikapók például hegyoldalak déli lejtőit, bokrokkal, cserjékkel körülvett, tagolt, de mégis nyílt sziklagyepeit preferálja. A tárnájukat belülről finom, de erős szövedékkel bélelik ki. Az akna felszínre nyíló részét jellegzetes szövedékükkel fedik el, amely igen jól beleolvad a lakókörnyezetük talajába. Gyakran a környező növényzetből is beleszőnek szálakat, darabokat, ez pedig a fellelésüket igencsak megnehezíti.
Sárgafejű bikapók nőstény lezárt tárnája (fotó: Karl Csaba)
Tápláléka nagy részét méretéhez képest meglepően nagy, és erősen kitinizált bogarak (legnagyobb részben ganéjtúrók, virágbogarak, gyászbogarak) teszik ki. Ezek maradványait a tárna közvetlen közelében találjuk.
Több alkalommal volt szerencsém megfigyelni zsákmányolásukat. Amikor egy-egy bogár a pókok szövedékére téved, a bikapók felrohan a tárnája nyílásához és erős csáprágójával megragadja annak lábát. Minden esetben az ízek közötti membránba mar bele, amit nem véd erős kitinréteg. Lábaikat a tárna oldalának feszítve kiékelik magukat, s így tartják fogva az igencsak erős bogarakat, míg mérgük ki nem fejti hatását. Zsákmányukat a tárnában fogyasztják el, majd a megmaradt kitinvázat a tárna környéken szétterítik.
Deres bikapók tárna, táplálékmaradványokkal (fotó: Karl Csaba)
Szaporodásbiológiájuk igen különleges. A párzás a nőstény aknájában történik. A nász után a nőstény rövid ideig még táplálkozik, majd szövedékével véglegesen lezárja a bejáratot. A petecsomót a tárna felső harmadában készíti el, azt követően aktívan őrzi.
Deres bikapók peterakás terráriumi körülmények között:
A peték kikelése előtt rövid idővel a nőstény egy fehérje-, lipid- és szénhidrátbontó enzimkomplexet választ ki, amely elkezdi feloldani a belső szerveit, szöveteit. Mire kirajzanak az utódai, már csak a kutikula (külső kitinváz) marad meg belőle. A kikelő utódok első táplálékát a nőstény önmaga által feloldott szövetei képezik. Ez a folyamat (matrifágia) igen ritka a pókok körében.
Terráriumi körülmények közötti megfigyeléseim alapján amennyiben a petecsomóban lévő peték életképtelenek, ez a folyamat nem indul be a nősténynél. Az életképtelen petecsomót elfogyasztja, majd pár napon belül újabb petéket rak le. A második petecsomó lerakása után a nőstény minden esetben elpusztul, függetlenül attól, hogy életképesek voltak-e peték vagy sem.
A kikelő, fiatal pókok terráriumi megfigyeléseim alapján a második vedlés után hagyják el anyjuk tárnáját, s kezdenek önálló életbe.
Magyarországi fajok
A Magyarországon élő bikapókról elsőként Herman Ottó számol be részletesen Magyarország pók-faunája című munkájának III. kötetében (Herman 1897). Magyarország akkori határain belülről két faj jelenlétét említi, a skarlát bikapókét (E. cinnabarinus Oliv., syn. Aranea cinnabarina Olivier, 1789) és a vörösfejű bikapókét (E. ruficapillus C. Koch).
Későbbiekben Chyzer & Kulczynski (1918) fajlistájában már csak egy fajt említ E. niger Petagna (syn. E. cinnabarinus Oliv.) néven.
Ezt követően Loksa (1969) a Magyarország Állatvilága sorozat 97. füzetében részletesen ír hazai bikapókjainkról, egyetlen fajt (E. niger Petagna) említve hazánk területéről, megemlítve ennek egy színváltozatát is (E. niger var. ruficapillatus C. L. Koch), amely hazánkban a Balaton környékén, és a Mecsekben honos.
Az 1999 publikált hazai pókfauna-lista (Samu & Szinetár 1999) ismét az E. cinnabarinust említi, mint a hazánkban élő egyetlen bikapókfajt. Ezután 2008-ig ez a helyzet változatlan maradt, bár Szinetár 2006-ban valószínűsíti, hogy hazánkban nem egy, hanem két bikapókfaj él.
Řezáč és munkatársai 2008-ban elvégezték a közép-európai bikapókfajok revízióját. Ennek eredményeként az addig elfogadott E. cinnabarinus nevet kétes névnek (nomen dubium) nyilvánították, mivel típuspéldány nem volt található, és a faj leírása nem volt elég precíz a pontos határozáshoz.
A Magyarországon élő fajra az E. cinnabarinus név helyett az E. kollari (Rossi, 1846) fajnév vált érvényessé. Mindemellett Řezáč és mtsi. egy új fajt is leírtak Közép-Európából Eresus moravicus néven.
Kovács Gábor, Szinetár Csaba és Török Tamás 2010-ben megjelent munkájukban (Kovács, Szinetár, Török 2010) részletes vizsgálati eredmények alapján kimutatták, hogy Magyarországon nem egy, hanem két bikapókfaj is él, a skarlát bikapók (Eresus kollari) és a Řezáč által 2008-ban leírt sárgafejű bikapók (Eresus moravicus).
2015-ben jelent meg Kovács Gábor, Prazsák István, Eichard János, Vári Gábor és Gyurkovics Henrik többéves kutatómunkájukat összefoglaló cikke, mely igazolta, hogy az addig két fajnak hitt magyarországi bikapókok tulajdonképpen három fajt foglalnak magukba. A 2010-ben hazánkból kimutatott két fajon kívül egy tudományra új fajt sikerült leírniuk Magyarországról, deres bikapók (Eresus hermani) néven.
Mindezek mellett a sárgafejű bikapóknak él egy színváltozata mely taxonómiai helyzetének tisztázása jelenleg folyamatban van. A fent említett magyar kutatócsapat erről beszámolt a 2018-as európai arachnológiai kongresszuson. E változtatot ideiglenesen "homoki" sárgafejű bikapóknak (Eresus moravicus "deceptorius") nevezték el. A "homoki" sárgafejű bikapóknak mind a hímjei, mind a nőstényei külső morfológiai jegyeikben jelentősen eltérnek a törzsalaktól, emellett genetikai állományukban is sikerült eltérést felfedezni. Ez a variáns jelenleg Magyarországról és Szlovákiából ismert. Magyarországon a homoki variáns és a törzsalak nem fordul elő ugyanazon az élőhelyen. Az élőhelyek földrajzi eltérése, a genetikai különbségek, illetve a külső morfológiai eltérések valószínűsítik, hogy a "homoki" sárgafejű bikapók kutatásának végeztével egy negyedik bikapók fajjal fog bővülni a hazai faunánk.
Megjegyzendő a hazai bikapókok taxonómiájával kapcsolatban, hogy a Herman által 1897-ben vörösfejű bikapókként azonosított faj megegyezik a Řezáč által 2008-ban leírt sárgafejű bikapókkal, amint ezt A World Spider Catalog is megemlíti. Herman leírása kétséget kizáróan a klasszikus sárgafejű bikapók nőstényről szól:
"Korombarna. A fejrész eleje majdnem háromszögletesen (a csúccsal hátra felé irányozva), továbbá a rágó felső fele vörösessárga szőrözettel borított. Nagy, igen zömök alak, kurta, vaskos lábakkal." (Herman, 1897)
Loksa Imre 1969-ben ugyan csak egy fajt említ hazánkból (E. niger néven), de megemlíti az E. niger var. ruficapillatus színváltozatot is. Leírása és elterjedése alapján az utóbbi színváltozat megegyezik Herman vörösfejű bikapókjával, így a 2008-ban leírt új fajjal, a sárgafejű bikapókkal.:
"A feji részén feltűnő, sűrű aranysárga vagy vörösbe hajló szőrözet van. Dél-Európában és Izraelben a törzsalakkal együtt előforduló változat, Magyarországon, a Mecsek hegységből, és a Balaton mellől ismeretes — var. ruficapillatus C. L. Koch” (Loksa, 1969)
Loksa E. niger néven a skarlát bikapókot (E. kollari), s E. niger var. ruficapillatus néven a sárgafejű bikapók (E. moravicus) törzsalakját azonosította hazánkból. A színezet leírásán kívül ezt erősíti meg azt is, hogy az általa említett E. niger var. ruficapillatus élőhelyeken a mai ismereteink szerint csak a sárgafejű bikapók törzsalakja található meg.
Elterjedési területük Magyarországon
Az eddig ismert három bikapókfaj Magyarországon elsősorban a szárazabb, napsütötte, ritkás aljnövényzetű homokos, vagy mészkő ill. dolomit sziklagyepes élőhelyeket preferálja.
A deres és a sárgafejű bikapók elterjedése egybeesik a pannon sziklagyepes élőhelyeikkel, a skarlát bikapók ezzel ellentétben nem kötődik szorosan ezen élőhely típushoz.
A skarlát bikapók a három bikapókfajunk közül a legelterjedtebb. E faj támaszt legkevésbé specifikus igényeket élőhelyével szemben, megtalálható az Alföld homoki gyepein éppúgy, mint középhegységeink alacsonyabb régióiban mészkő és dolomit sziklagyepen.
A sárgafejű bikapók hazánkban némileg ritkább. A skarlát bikapókhoz hasonlóan e faj, is megtalálható mészkő és dolomit sziklagyepeken és magasabb fekvésű homoki gyepeken egyaránt. Azonban míg a skarlát bikapók külső alaktani jegyei az élőhelytől függetlenül teljesen egyöntetűek, addig a sárgafejű bikapók különböző élőhelyű populációiban mindkét ivar esetében jelentős eltérések figyelhetőek meg.
A három faj közül legritkábbnak a deres bikapók tekinthető. E faj élőhellyel szemben támasztott igényei a legspecifikusabbak. Kifejezetten mészkő vagy mészkő-dolomit alapkőzetű sziklagyepek lakója. Emellett szinte minden esetben a déli lejtőket részesíti előnyben, ahol a sziklagyepes tisztásokat zárt erdőrészek veszik körül.
Az adatok 2020. januárig, fellelt élőhelyeket tartalmazzák.
A térképeken egy jelölés 3 km-es kört fed le az élőhelyek védelme érdekében, a jelölések nem a példányszámot, hanem az élőhelyeket jelölik. A térképek összesen 134 azonosított példány alapján készültek.
Deres bikapók Magyarországról ismert élőhelyei
Sárgafejű/"homoki" sárgafejű bikapók Magyarországról ismert élőhelyei
Skarlát bikapók Magyarországról ismert élőhelyei
Magyarországi bikapókfajok összesített elterjedési térképe.
Piros jelzés, deres bikapók
Kék jelzés, sárgafejű/"homoki" sárgafejű bikapók
Zöld jelzés, skarlát bikapók
Bikapókfajok magyarországi élőhelyeinek eloszlása tengerszint feletti magasság szerint.
X tengely tengerszint feletti magasság
Y tengely ismert élőhelyek száma
Magyarországon élő bikapókfajok elkülönítéséről általánosságban
A kifejlett bikapókoknál az ivarok színe feltűnően különbözik . A hímek előteste fekete, hátulsó traktusában vörös szőrökkel fedett; az utótest piros, fekete pontszerű jegyekkel, a fekete jegyek körül gyakran fehér külső gyűrű található.Azelső lábpár fekete, erős fehér gyűrűkkel;a második, harmadik és negyedik lábpár fekete-piros, kisebb-nagyobb mértékben gyűrűzött. A nőstények színezete lényegesen puritánabb: egész testük szürke, az előtest illetve az utótest elülső harmadán világos, zöldes vagy sárgás szőrökkel; lábaik a testtel megegyező színűek, mérsékelten gyűrűzöttek; méretük lényegesen nagyobb a híménél.
A hazai bikapókfajok elkülönítésére elsősorban ivarszervi vizsgálatra van szükség, de főleg a hím egyedek esetében egy kis odafigyeléssel makroszkopikus jegyek alapján is lehetséges meghatározásuk. Amennyiben kóborló hím kerül a szemünk elé, szintén a segítségünkre lehet, hogy a három faj párzási időszaka eltér.
Deres bikapók, március-április (időnként átcsúszhat májusba is).
Sárgafejű bikapók és "homoki" sárgafejű bikapók, május-június (május előtt soha).
Skarlát bikapók, szeptember-október.
Mint látható, a deres és a sárgafejű bikapók párzási időszaka esetenként némi átfedést mutathat, de egy megközelítő információt így is ad arról, melyik faj hím egyede került szemünk elé.
Külső alaktani eltérések a hazai bikapók fajok hímjei esetében: A hazai bikapókfajok hímjei esetében elsősorban a második lábpár színezetét és az előtest hátulsó részén húzódó vörös szőröket kell figyelembe venni.
Deres bikapók hím
Deres bikapók hím (fotó Karl Csaba)
A második lábpár combíze teljes egészében vörös, a térdíz vörös, fehér szőrök nélkül. A vörös szőrzet nem éri el az előtest középvonalát.
Skarlát bikapók hím
Skarlát bikapók hím (fotó: Karl Csaba)
A második lábpár combíze vörös-fekete, a térdíz teljes egészében fekete. A vörös szőrzet nem éri el az előtest középvonalát
.
Sárgafejű bikapók hím
Sárgafejű bikapók hím (fotó: Karl Csaba)
A második pár láb combíze teljes egészében vörös, a térdíz fekete, esetenként a combíz felől vörös szőrökkel. Az előtest hátsó traktusában a vörös szőrök benyúlnak az előtest középvonaláig, egy jól látható széles, vörös sávot alkotva.
"Homoki" sárgafejű bikapók
"Homoki" sárgafejű bikapók hím (fotó: Karl Csaba)
A második lábpár combíze teljes egészében vörös, a térdíz vörös, fehér szőrökkel. Az előtest hátsó traktusában a vörös szőrök egy vékony sávot alkotnak, az az előtest hátsó traktusa nagyrészt fekete.
Sárgafejű bikapók Sárgafejű bikapók hím (fotó Karl Csaba)
A második pár láb combíze teljes egészében vörös, a térdíz fekete esetenként a combíz felől vörös szőrökkel.
Az előtest hátsó traktusában a vörös szőrök benyúlnak az előtest közép vonaláig egy jól láthatóan széles, vörös sávot alkotva.
AJÁNLOM AZ OLDALT
